• Közélet
  • Top pagerank
  • Top becsült érték
  • Vásárlás menete
  • Oldaltérkép


Lázár oktatási csomagja

Megjelent: 2011. november 23. szerda, 12:31
  • Nyomtatás
  • E-mail

A FIDESZ-es Lázár János ötven pontban foglalta össze módosítócsomagját, ami a közneveléstörvényt érinti.

Ma tárgyalnak az új oktatási csomagról a parlamentben. A Matolcsy György által előterjesztett tervezet többek között tartalmazza a hároméves szakiskolai szakképzés általánossá tételét, valamint rögzíti a szakközépiskolák átalakuló funkcióját, ami szerint az érettségivel együtt munkakör betöltésére jogosító szakmai érettségit is szereznének a fiatalok.

Pokorni Zoltán Pokorni Zoltán

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője ötven pontos módosító csomagot nyújtott be a köznevelésitörvény-javaslathoz, ami többek között kitér az óvodák szerepének erősítésére, a mindennapos testnevelés részévé tenné az úszást, az általános iskolákban pedig kötelezővé tenné a KRESZ oktatását.

Szerdán a múlt hétről elnapolt nemzeti köznevelésről szóló törvénytervezet is napirendi pontra kerül, a vita megoldására három órát szánnak. Hoffmann Rózsa kereszténydemokrata oktatási államtitkár a törvény céljaként a megújulást, a felemelkedést, az ország versenyképességének biztosítását, a nemzeti közép megerősítését és a pedagógusok helyzetének rendezését jelölte meg. Pokorni Zoltán ezzel szemben már múlt héten jelezte, hogy több ponton eem ért egyet Hoffmannal.

A szerdai ülésnap végén a parlament az új önkormányzati törvényről szóló általános vitát fejezi be, mintegy négy órában. Tállai András államtitkár, még előző héten a javaslat ismertetésekor így fogalmazott: a kormány célja egy modern, költségtakarékos és feladatorientált önkormányzatiság kiépítése. Az MSZP, az LMP és a Jobbik már akkor is negatívan értékelte a javaslatot, ma további viták várhatóak.

Az Országgyűlés négynapos ülése szerdán reggel nyolc órától a szakképzésről szóló kormányzati előterjesztés tárgyalásával folytatódik, ami Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter nevéhez köthető. Összesen hat órát tárgyalnak majd a Matolcsy tervezetéről, ezután több más téma is napirendre kerül.

  • < Előző
  • Következő >







Népszerű cikkek

  • Lázár oktatási csomagja
  • Rácz Jenő: aktív eutanázia
  • Mennyi az annyi? A mágikus egészségügyi határérték
  • Van élet a bölcsészkar után?
  • Boldoghy Olivér esete

Hírpanel

  • Orbán Viktor a Hallgatói Hálózatról
  • Kulcs a magabiztos álláskereséshez
  • Megtérülő befektetés vagy évtizedes eladósodás? Avagy nem mindegy milyen a diploma
  • 2012 - Féljünk? Örüljünk? Vagy média-felhajtás az egész?

Reggeli csúcs

  • Nem várható a négynapos sztráda-matrica visszatérése
  • Tesla X, az elektromos sportautó
  • A négylbú katonai robot
  • Szakmai gyakorlati képzés a LuK-nál a Széchenyi István Egyetem hallgatói számára

Online Magazin

  • Az ÁAK győzött, az autósok vesztettek - interjú egy autóssal
  • Tesla X, az elektromos sportautó
  • Az előírások tiltják azblak alatti buszmegállót és mégis...
  • The Apha Dog

Dehogynem

  • Újabb törvénytervezet az internet szabályozására
  • A Viagra és a napszemüveg a következő célpont
  • Kulcs a magabiztos álláskereséshez
  • Megtérülő befektetés vagy évtizedes eladósodás? Avagy nem mindegy milyen a diploma

Deadline

  • Peking enged az amerikai stúdióknak
  • Fiegauf Bence a romagyilkosságok ihlette Csak a szél című alkotása nyert a Berlinale-n
  • 2012 - Féljünk? Örüljünk? Vagy média-felhajtás az egész?
  • 2012 - Féljünk? Örüljünk? Vagy média-felhajtás az egész?

Magánügy

  • Tárgyalások a gazdasági nagyhatalmak között
  • 2012 - Féljünk? Örüljünk? Vagy média-felhajtás az egész?
  • 2012 - Féljünk? Örüljünk? Vagy média-felhajtás az egész?
  • Négy napot töltött kórházban Kern András


Ajánlott oldalak


3gbolt.hu acelcso.hu adagolok.hu adatkezeles.hu adatszinkronizalas.hu akciosgazolaj.hu amszterdamhotel.net aprocsepro.hu autofinanszirozas.eu autohitelezo.hu autolakatos.hu autonagykereskedes.hu babaruci.hu babybutor.hu banalis.hu barandi.hu bemutatas.hu biooldal.hu biozoldsegek.hu biztonsagi.hu boeder.hu britishairwaysakciok.hu bulgariaiut.hu cigars.hu cloudpartner.hu compactflash.hu crm24.hu csaksemmipanik.hu csemegepaprika.hu decordesign.hu dentcentrum.hu divizio.hu dubaiszallas.org e-cam.hu ecosystem.hu egeszsegotthon.hu egymillioeuro.hu ekozpont.hu ekszerportal.hu elovetel.hu energiahordozok.hu epitoanyagshop.hu esocsepp.hu etickets.hu felnibolt.hu felvonoszereles.hu fenyofabutorok.hu fiatkereskedo.hu filmborze.hu folyamifuvarozas.hu freedownloads.hu frisskenyer.hu funny.hu fuzi.hu garazsberlet.hu gepkocsiberles.net gepkocsivedelem.hu ghz.hu gpsoldal.hu graffitimentesites.hu grk.hu guminagyker.hu gyorsrizs.hu hajlito.hu hajolevel.hu hajvarras.hu hasznoshelyek.hu hitelnyujto.hu holvasarolj.hu hostingoldal.hu hozz.hu hpinvent.hu icecastserver.hu informatikaitanacsado.hu inmarsat.hu intercar.hu internetpark.hu itkoltseg.hu javaslat.hu jerry.hu jogtiszta.hu jokivansagok.hu karaj.hu kartyafuggetlen.hu kazanjavitas.hu kha.hu kinaiauto.hu klmakciok.com kolcsonmunkaero.hu koltsegfigyelo.hu korszeru.hu korutazas.org koszontes.hu kulonos.hu lazithat.hu legjobbik.hu lezerdoki.hu lightstore.hu maganugy.hu magyarallam.hu marketinfo.hu masiniszta.hu member.hu mille.hu mirelitt.hu mitsubishikereskedo.hu mobilesync.hu mobilpda.hu motorosbaleset.hu mp3aruhaz.hu netonline.hu nissankereskedo.hu nissanpatrol.hu nyaralnijo.hu nyelvvizsgaelokeszito.hu nyeremenyoldal.hu officepartner.hu offshoreoldal.hu olaszmelo.hu olcsorepjegy.com onlinelink.hu onlinemester.hu onlinetarhely.hu opelkereskedo.hu panelajtocsere.hu parizshotel.net partyszolgalat.hu peugeotkereskedo.hu powersong.hu proszamla.hu psu.hu raktarberlet.hu receptjeim.hu renaultkereskedo.hu rendszerepito.hu rent4you.hu repjegy24.hu repjegycentrum.hu repulojegyakciok.com ritmic.hu romaszallas.com sajtoreferens.hu sajtostaller.hu seatkereskedo.hu servicecenter.hu skodakereskedo.hu small.hu smsservice.hu square.hu streamcenter.hu sutemenyrendeles.hu suzukimotor.hu szakkepzo.hu szamologepek.hu szepsegmester.hu szivatas.hu sztarhir.hu tankoljolcson.hu tapasztalatok.hu tarolas.hu telefonkozpont.com tenders.hu tisztitokura.hu tournament.hu toyotakereskedo.hu tozsdemutato.hu tutitars.hu tuzes.hu ujsagirokepzes.hu uniszex.hu utasbiztositas.utazas.hu uzletihitel.hu viakolor.hu videoplaza.hu virtualismunkaterek.hu vizsgalo.hu voip24.hu volvokereskedo.hu webtarterulet.hu wizzairakciok.com xct.hu xn--utszezon-w3a.hu zemplenijegbor.hu zenefon.hu
Domain vásárlás Kapcsolat Oldaltérkép